Elsődleges, szülői, ésszerű éneink az idők
során megtanulták, hogy azzal tudják megóvni belső gyermekünket, ha igyekeznek
távol tartani őt bármitől, ami egy emocionális trauma lehetőségét hordozza
magában. Ezek úgy tudnak gondoskodni a belső gyermekről, hogy az összes érzést
mélyre eltemetik és elnyomják. Az érzések feltárása nyugtalanná teszi őket. Az
emóciók ugyanis kiveszik kezükből az irányítást. Szemléletük szerint menjen
minden úgy, ahogy idáig. Ha eddig működött, miért kellene változtatni rajta,
amikor az valószínűleg kockázattal jár? Jobb, ha semmit sem mozdítunk el a
helyéről, mert a változtatásban ott rejlik a baj lehetősége.
Tagadhatatlan, hogy ezek a részeink
segítettek bennünket a túlélésben. Ugyanakkor el is vágtak bennünket legmélyebb
emberi szükségleteinktől és emócióinktól. Ismerjük el félelmeinket és
aggodalmainkat, és gyengéden nyugtassuk meg elsődleges éneinket: most nem
származik baj abból, ha lassan feltárjuk és kifejezzük az érzéseinket.
*
Nem félek attól, hogy átérezzem és kifejezzem az emócióimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése